2010. november 8.

Re-Kreatív Blog felmérés - ÉRTÉKELÉS, 1. rész

(Kérlek, nézzetek bele az ezt megelőző bejegyzésbe is!)

Már jó ideje látom, hogy ez a blogom (és a honlapom is!) átfogó átalakításra szorul. Ezért is kérdeztem meg a Ti véleményeteket, hogy szempontjaitokat, javaslataitokat figyelembe tudjam venni.
Visszajelzések hiányában, innen az íróasztal mellől, az ember csak sötétben tapogatózna...

Valaki azzal kezdte a mondandóját, hogy "bocsi, az esetleges kritikáért..." - de nemhogy, bocsi, hanem én köszönöm!!! Az összes megjegyzés és építő kritika nagyon fontos!
Az eredeti szakmámból adódóan tudom, hogy a kérdőíves megkérdezések válaszadási hajlandósága (nagy általánosságban megközelítve a dolgot) kb. 10% körül mozog. Erre azonban mi rácáfoltunk, mert 40% fölött vagyunk (pontosabb számot azért nem tudok mondani, mert nem feltétlenül csak azok válaszoltak, akiket hírlevélben kértem meg erre, hanem a blog nem regisztrált olvasói is megtehették).Vagyis, ennek a ténynek már önmagában jelzésértéke van.

A visszajelzéseket három csoportra osztottam, az első a blog használatára, kinézetére, áttekinthetőségére vonatkozik, a második a tartalomra, hogy milyen témákat látnátok szívesen, a harmadik pedig az egyéb kérdések, kérések, javaslatok.

1. A BLOG HASZNÁLATA, KINÉZETE, ÁTTEKINTHETŐSÉGE
Talán ez a "legkönnyebb" téma, és a felvetéseket összefoglalva igyekszem válaszolni rájuk, kiemelve egy pár egyedi kérdést.
A blog kinézetét és struktúráját mindenképpen át fogom alakítani, mert szerintem is okozhat nehézséget navigálni benne és az információkat is rendszerezettebbé kell tennem. Ez semmiképpen nem egynapos munka, még úgy sem, hogy már szereztem némi jártasságot a blog hátterének kezelésében. Ennek legkorábban januárban tudok nekifogni, addig többféle lehetőséget is számba kell vennem és kipróbálnom, hogy majd élesben működni tudjon.

A blogok sablonokra épülnek, amelyeket előre meghatározott tudással bíró "puzzle darabokkal" lehet feltölteni (ezek különböző alkalmazások). Pl., az egyik puzzlebe képet lehet beszúrni, a másikba csak szöveget, vagy egymást váltó képeket, stb. Az internetről nagyon sok ilyen alkalmazást lehet letölteni, hiszen kifejezetten erre a célra készültek. A hátrányuk az, hogy csak azt és úgy tudják, ahogy megjelennek és ebbe nem sok beleszólása van a felhasználónak. (Ezért van az, hogy pl. egyes mozgó képekre kattintva az alkalmazást készítők hirdetése jön be.)

Nagyon sokan jeleztétek a keresési funkció hiányát.
A blogon jelen pillanatban is több ilyen lehetőség van:
a) a jobb oldali keskeny sávban a "Keresés ebben a blogban". Bármilyen szót beírsz ide, kilistázza azokat a bejegyzéseket, amelyekben a keresett kifejezés előfordul.
b) a "Címkék", ami néhány kiemelt kifejezés szerint gyújti ki a bejegyzéseket. Pl. a "repesztés" szóra kattintva, az összes olyan cikket megmutatja, amiben ez a szó szerepel.

"Jó lenne egy részletes tartalomjegyzék a felkerülés dátumával. Jelenleg is meg lehet ugyan találni mindent, de több helyről kell elindulni."
A blog tartalomjegyzéke az "Archívum", ahol havi bontásban, a megjelenések időrendi sorrendjében nézhetőek meg a bejegyzések. Ennek a megjelenítésén nem tudok változtatni, ez a blog egyik adottsága.

A blogbejegyzések legvégén, a lap alján, a képek előtt, található egy navigációs link: RÉGEBBI BEJEGYZÉSEK, aminek a segítségével visszafelé lehet lapozni a blogban.

A blog fejlécénél található  HOME-ra kattintva vissza lehet térni a blog nyitólapjára, vagyis a legutolsó bejegyzéshez.

".. sokszor ugyanoda jutok több helyről, ezért többnyire elveszek az oldalak között. Talán egyszerüűíteni kellene az oldalak közötti átjárásokat (bár technikailag nem tudom, hogy ez lehetséges-e)"
Ez a blog természetéből, felépítéséből is adódik, nem tudok rajta változtatni.

"Egy helyre kellene tenni pl. a foglalkozásokat, nem jó, ha a blogra lép, amikor a honlapon kattintok a képekre. Szóval a blog külön, a honlap megint külön."
"Jó lenne, ha az eltérő webes felületeknek (weblap, blogok) határozottan eltérő tartalma lenne."
Az internetes megjelenés egy nagy lehetősége, hogy linkekkel a különböző oldalakat össze lehet kapcsolni és többirányú információt lehet adni más-és-más olvasói körnek, ezért ezen az átjárhatóságon nem szeretnék változtatni. A foglalkozások címszavakban rendszerezett és áttekinthető formában a honlapomon megtalálhatóak, de a kiemelt témákat a blogomon is szeretném megjeleníteni.
Ugyanakkor, a webes felületek tartalmi megosztásában mindenképpen lépni fogok. (Ez csak több lépcsőben kivitelezhető, mert ehhez a honlapom teljes átalakítása is szükséges, ami egy elég nagy falat és nem tudom azonnalra ígérni.)

A legtöbb észrevétel arra vonatkozott, hogy "keskeny a blog, jobb lenne, ha tejles képernyős lenne..." - ez a kérdés az új sablonnal meg fog oldódni és a most jobb oldalon található információs oszlop is új megjelenést és struktúrát kap.

"Egy-egy blogbejegyzés alján a kis ikonok mindig változnak és ugyanarra a bejegyzésre kattintva nem mindig ugyanazok jelennek meg, ami persze nem baj, csak nehéz időnként keresni." - A blogbejegyzések végén  látható három kis kattintható kép megjelenését egy program vezérli és minden újabb megnyitásnál más-más kapcsolódó témát ajánl az olvasó figyelmébe. Ezen nem tudok változtatni.

"A technikák szerinti csoportosítás hangsúlyozása."
Egy-egy tárgy mindig többféle technikával készül, ezért ilyen jellegű csoportosítást nem tudok bevezetni, mert ez nagyon bonyolult lenne. A címszavas keresést tudom e helyett javasolni, vagy a Címkék használatát, ahol pár fontosabb téma külön is ki van emelve.



Photobucket

0 megjegyzés:

Recommended Post Slide Out For Blogger