2010. február 8.

Ha nem jön az ihlet ...


Velem már nem egyszer előfordult, hogy annyira szerettem volna dekupázsolni, leültem az asztalomhoz – de nem jött az IHLET! Vártam, vártam, mígnem rá kellett jönnöm, hogy hiába várok! (Ha mégis nekifognék, garantáltan rontott darabokat készítenék.)

Az a legjobb, ha ilyenkor hagyom az egészet…

Van, hogy mégis át kell lendítenem magam ezen a helyzeten, ugyanis – mondjuk – egy megrendelővel elég nehéz megértetni, hogy azért nem készült el időben az ajándékba szánt tárgy, mert nem volt ihletem…

Nekem bevált az a módszer, hogy lekapok néhány könyvet a polcról, bevackolom magam a kedvenc helyemre és egy nagyítóval felszerelkezve, csak úgy, nézegetem a képeket és jegyzetelek.

Megnézem milyen színeket használtak, melyik a domináns és melyek a kiegészítőek, illetve, hogy milyen színeket használtak egyáltalán együtt, hogyan helyezték el a felületen és milyen jellegű mintákat használtak, kilép-e egy-egy elem a síkból, milyen érdekesebb „megoldások” vannak rajta (pl. lábak, zár, vagy egyéb díszítőelemek), régi, antik darabok esetében hol vannak a kopások, használatból adódó elszíneződések, milyen repedezések jelentek meg rajtuk.

Ez utóbbi tapasztalat már csak azért is jól jön, mert segít abban például, hogy a megfelelő repesztőlakkot válasszuk ki!







A „Régiségek” és a „Stílusok és formák” c. könyvekkel szoktam kezdeni. Ez utóbbi különösen tanulságos, mert sorra véve az izmusokat, számos példát vonultat fel a korra jellemző tárgyakból, de találunk benne tapéta- és textilmintákat is, valamint bútorokat, fém, üveg, kerámia és porcelán használati tárgyakat.

Sőt, találunk benne egy, a XVIII. században dekupázs-technikával készített bútort is, amit persze ekkor még másképp neveztek – lacca povera-ként emlegették.



Az Umberto Eco szerkesztette „A szépség története” c. könyv egy igazi, nagy utazás. Nem művészettörténeti enciklopédia, hanem az ókortól kezdve „bemutatja mennyire sokféle módon fogták fel a természet, a virágok, az állatok, az emberi test, a csillagok, a matematikai viszonyok, a fény, a drágakövek, a ruhák, Isten és az Ördög SZÉPSÉGÉT. (…) Milyennek érezhették az egyszerű emberek, a társadalom számkivetettjei, az utca emberei.”

Gazdagon illusztrált, lelket melengető könyv! (Meg egyébként is, Umberto Eco nagyon szerethető!)


Kepes György „A látás nyelve” c. könyvének nem tudom, hogy van-e újabb kiadása, ezt még jó pár éve vettem antikváriumban. A magyar származású művészetteoretikus és festőművész könyve 1944-ben jelent meg Chicagóban és nagyon olvasmányos stílusban taglalja a modern vizuális nyelv kérdéseit. „Úgy látunk, ahogyan a festők, szobrászok, építészek (…) tanítanak bennünket.” - vallja.






A „Forma művészete” az Arts and Crafts megjelenésétől (1850, Anglia) napjainkig taglalja a főbb stílusokat és mozgalmakat.

Olvashatunk még az esztétikai mozgalomról, a japonizmusról (!), az art nouveau-ról, a modernizmusról, egészen az 1980-as évek végén Franciaországban megjelent dekonstruktivizmusig. A kiadvány felsorolja a legfőbb stílusjegyeket és alapvető tudnivalókat és mindezt számos példával illusztrálja.

A többi könyvet csak felsorolás szintjén említem meg, de ha kellő nyitottsággal lapozzuk fel őket, találunk bennük olyan ötletet, amely átsegít az IHLET nélküli pillanatokon.







Photobucket

0 megjegyzés:

Recommended Post Slide Out For Blogger