2014. november 4.

Angyalkás kulcstartó parafadugóból

Az újrahasznosítás ("recycling", vagy újabban "upcycling") az egyik kedvencem, amivel talán nem vagyok egyedül, mert tonnányi ötlet van az interneten ebben a témában.
Ma hajnalban találtam is egy kedvemrevaló ötletet: kulcstartót parafadugóból, amit kicsit felturbóztam. Végre le tudtam cserélni a régi rongyosat, ami nemrég megadta magát.

Mindjárt kettőt készítettem, az egyik megy ajándékba.
Nem kell hozzá túl sok minden, mint itt alább is látható - a két gyöngy angyalkát ajándékba kaptam, nem én csináltam.


1. A dugók egyik végébe kárpitosszögeket nyomtam, de helyettük bármilyen gomb is felragasztható.



2. Hiába, nem tudok elszakadni a Dekor Paint-től :-). Egy rétegben lekentem vele a dugókat.


3. Száradás után átkentem a dugókat ragasztóval és azonnal rászórtam a fehér glitterport. A ragasztó áttetszőre fog száradni.




4. Vízbázisú fényes lakkal lekentem az egész felületet.


5. Ragasztottam az immár száradt dugókra egy-egy fél gyöngyöt, majd (egyszerűen muszáj volt) kevés girlandot rajzoltam köréjük.
Miután minden megszáradt, becsavartam a nem-tudom-mi-a-neve kis kampókat.



6. Felszereltem a kulcskarikákat, meg az angyalkákat - és így néznek ki készen.


7. Mivel az egyik ajándék lesz, készítettem hozzá csomagolást is.
Ha már újrahasznosítás, akkor a csomagra kerülő cetli is legyen ilyen!
Nem szoktam eldobni a vastagabb karton ruhacetliket - most végre felhasználtam egyet! :-)
Lefestettem először törtheférre. (Mindkét oldalát.)



8. Ha a papír mindkét oldalán van festék, az nem vetemedik meg!


9. Egy stencilbe kentem kevés hobbiragasztót (azért ezt, mert könnyű lemosni a stencilről) és ezt is megszórtam glitterporral.



10. Kontúrozóval rajzoltam erre is kevés girlandot.


11. Szükség lesz még egy kis celofánzacskóra, továbbá öntapadós, glitteres dekorgumira.
Vágtam egy téglalapot a dekorgumiból, amivel, ha kettőbe hajtom, le tudom zárni a zacsit.



12. Először rápróbáltam a dekorgumit a zacsira, majd összekapcsoltam a szélét - biztos, ami biztos.
(Azért előtte beletettem a kulcstartót!)



13. Egy megfelelő célszerszámmal csináltam egy kis lyukat a csomagolás sarkába - ide tudom majd felkötni az üdvözlő kártyát.


14. Na, ilyenek lettek!






elvalasztoblog photo elvalaszto780.jpg

0 megjegyzés:

Recommended Post Slide Out For Blogger