EGY KIS KLASSZIKUS - KICSIT MÁSKÉPP ...

Valentin Napra - modern és elegáns stílusú ajándék

... olykor elég csak egy szó ...

Ötletek Valentin-Napra

Új termékcsalád első darabja: csipkekeret + chipboard

2010. február 25.

Élményfürdő - a fürdőszobában

Reggel fél hat van. Mindig korán kelek, élvezem ezeket az órákat. Amíg a családom felébred, kedvenc kávémat szürcsölöm és „női” magazinokat olvasgatok.
Te jó ég, ha minden itt olvasható tanácsot megfogadnék az egész életem egy kaotikus kártyavárként dőlne össze!

Szóval, csak iszom a kávét (tudom, tudom, ez is egészségtelen) és azon tűnődök, hogy drága jó nagymamám, aki annyi mindent tudott az életről, csak bölcsen megmosolyogná a színes-szagos újságokat, majd elővenné a fehér pöttyös Baba-krémet, egy keveset nyomna belőle a tenyerébe (ezzel is takarékosan bánt) és bedörzsölné vele az arcát és a kezét.

Ott tartotta a konyhakredenc oldalsó kis polcán, a pezsgőfürdő-tabletta mellett. Micsoda illata volt a víznek ettől a pezsgőfürdő-tablettától! Csak néha kaphattam belőle a fürdővizembe.

Egy autó éktelenül sípoló riasztója gyorsan visszarepített a hajnali kávém mellé, de az orromban ott maradt a pezsgőfürdő illata.
Halkan bementem a fürdőszobába, megengedtem a csapot és langyos vízzel megtöltöttem a kádat. A hűtőszekrényben mindig tartok saját készítésű fürdőolajat és pezsgőfürdőt is. Most különös örömmel vittem magammal őket és borítottam belőlük egy-egy adagnyit a kádba. A víz kellemes ölelésében, az ébrenlét és az álom határán, újra a nagymamám fürdőszobájában voltam. Csak hagytam, hogy vibráljanak a képek és kis idő múlva úgy szálltam ki a kádból, mintha egy nagy, hosszú utazásból tértem volna meg, azzal a jóleső fáradtsággal és érzéssel, hogy hazaértem! Ki tudja, talán a pezsgőfürdő, vagy valami egészen más miatt!


A fürdőolaj receptje

Mércének egy pálinkáspoharat használtam
    * 1 pohár olívaolaj
    * 1 pohár jojobaolaj
    * 1 pohár langyos, folyékony állagú méz,
    * 25-30 csepp természetes, hígítatlan illóolaj

(Van aki bizonyos illóolajokra allergiás, ezért bőrpróbával mindig meg kell arról győződni, hogy nincs-e bármi probléma, nem pirosodik-e ki a bőrünk!)

A hozzávalókat kis üvegbe tettem és összekevertem. Jól záródó üveget kell választani, mert a keverék illata elég intenzív és hűtőben kell tartani. Ez a mennyiség legalább tíz alkalomra elég. Az üveget feltűnően fel kell címkézni, nehogy valaki fogyasszon belőle!

Használat előtt egy evőkanálnyit szoktam elkeverni egy nagy pohár főzőtejszínnel, vagy tejjel és ezt öntöm a fürdővízbe.

Illóolajat nem szabad közvetlenül a fürdővízbe csepegtetni, mert nem oszlik el a vízben, hanem összeáll egy nagy cseppé – vagyis semmi haszna nem lesz. Mindenképpen kell hozzá vivőanyag, mint például a méz, vagy a tej.

Fürdőolajos üveg díszítése:

1. zsírtalanítsuk az üveget
2. üveghez, fémhez és műanyaghoz használható alapozóval kenjük le a teljes felületet,
3. a teljes száradást követően a választott mintához illő akrilfestékkel alapozzuk le az üveget,
4. vágjuk ki a mintát és tervezzük meg az elhelyezését (én dekupázspapírt használtam, nem szalvétát – de ez tetszés szerint variálható),
5. ragasszuk fel a mintát és hagyjuk teljesen megszáradni,
6. az üveg címkéjének sablonját nyomtassuk ki, vágjuk körbe, majd ragasszuk föl,
7. antik arany antikoló pasztával finoman kenjük át a teljes felületet, a minta fölött lehellet-finoman, a többi részen erőteljesebben. – ez némi gyakorlatot igényel, de érdemes próbálkozni, mert nagyon szép felületeket hozhatunk létre.
8. végezetül, vizes bázisú befejező lakkal (tehát nem a dekupázshoz használható ragasztólakkal!!!) 2-3 rétegben kenjük le a felületet, a száradási időt mindig tartsuk be!


A fürdősó receptje
    * 2 zacskó szódabikarbóna (lágyítja a kemény vizet),
    * 2 evőkanál tengeri só (finomított, nem darabos),
    * kedvenc természetes, hígítatlan illóolajam,
    * olívaolaj


A szódabikarbónát és a tengeri sót kis tálba szórtam és egy spatulával hozzákevertem pár csepp illóolajat, majd annyi olívaolajat, hogy masszává álljon össze. Nem kell attól tartani, hogy a szódabikarbóna felolvad! Konyakmeggy nagyságű gombócokat formáztam belőle és egyenként konyhai fóliába csomagoltam őket. Végül a gombócokat jól záródó üvegbe tettem. Hűtőszekrényben sokáig elállnak.

Fürdősós üveg díszítése:

1. zsírtalanítsuk az üveget,
2. üveghez, fémhez és műanyaghoz használható alapozóval kenjük le a teljes felületet, az üveget és a kupakját egyaránt,
3. a teljes száradást követően a mintához illő akrilfestékkel alapozzuk le az üveget és a tetejét,
4. vágjuk ki a mintát és tervezzük meg az elhelyezését (én dekupázspapírt használtam, nem szalvétát – de ez tetszés szerint variálható),
5. ragasszuk fel a mintát és hagyjuk teljesen megszáradni,
6. az üveg címkéjének sablonját nyomtassuk ki, vágjuk körbe, majd ragasszuk föl,
7. antik arany antikoló pasztával finoman kenjük át a teljes felületet, a minta fölött lehellet-finoman, a többi részen erőteljesebben,
8. végezetül vizes bázisú befejező lakkal (tehát nem a dekupázshoz használható ragasztólakkal!!!) 2-3 rétegben kenjük le a felületet, a száradási időt mindig tartsuk be!

Az üvegek címkéje
- nyomtatható minta




Photobucket

2010. február 22.

Debrecen és Tahitótfalu között

Vészes sebességgel telnek a napok! Ami egyik oldalról jó, mert talán jön végre a tavasz...
Az első melengető napsugárral Debrecenben találkoztam múlt pénteken (Pesten köd volt és nagyon ronda idő), ahová egy papír-írószer és kreatív hobby üzlet meghívására érkeztem. A bolt munkatársai részére tartottam foglalkozást.
Nagyon kedvesen fogadtak - azok a finom, mindenféle csírával megpakolt szendvicsek!!!
Sajnos, elég kevés időnk volt (el kellett érnem a vonatot - ezért is készült csak kevés fotó), de így is kellemesen telt el a délután: készítettünk tojást Húsvétra, üvegtálat és Anyák Napjára egy kis szívalakú üveget.






A következő "igazán" tavaszi napsugar a Duna partján ért, Tahitótfalu közelében, ahol van egy kis étterem - világklasszis friss pisztrángot sütnek, mindenféle ízesítéssel (én parmezánost ettem), óriási adag saláta hozzá és krumpli.









Na, erről beszélek...

Közben azért a dekupázst sem hanyagoltam el, lezajlott szombaton a "kupakolós" Nyitott Műhely. A fényképeket itt nézheted meg.

2010. február 8.

Valentin-napi gondolatok


Nem tudom eldönteni, mit gondoljak a Valentin-napról. Talán a hozzá kötődő tárgyak világa (piros-rózsaszín szívecskék macinak álcázva) állnak tőlem távol.
De a szerelmet ünnepelni mindenképpen jó dolog!


Lakott a házunkban egy idős házaspár. Mindig együtt mentek bevásárolni, kézenfogva. Fel sem tűnt, hogy hosszabb ideig nem találkoztunk, míg egy tavaszi napon, éppen kutyát sétáltattam, amikor jöttek velünk szembe’, a bácsi egy kerekesszékben tolva feleségét. A néni sápadt arca szinte egybeolvadt hófehér hajával. Beesett, szép vonású arcán talán még mélyebbek voltak a ráncok. Megálltak egy napsütötte padnál. A bácsi megigazította a felesége térdére terített kopott, kockás takarót, majd a széket a nap felé fordította. Nem beszélgettek, csak némán üldögéltek.

Néhány hónap múlva egyszerre szálltunk be a bácsival a liftbe. Amíg behúztam a liftajtót, a bácsi a tárcájából elővett egy fényképet. Csak annyit mondott, hogy „Tudja, meghalt a feleségem. Ő volt.” – és nyújtotta felém a kissé gyűrött, régi fényképet egy huszonéves lányról, akinek hullámos hosszú haja kibontva takarta a finom csipkeblúzt. Igen, ő volt, gondoltam, nem, nem az, akit én láttam, sápadtan és mély ráncokkal, hanem Ő, a fényképről.

Amikor kiszálltam a liftből, csak arra tudtam gondolni, hogy van-e ennél nagyobb bizonyossága a szeretetnek, lehet-e kifejezőbb bármi más, mint egy fél évszázadon át a tárcában hordott fénykép, ami örökre megjelölt egy pillanatot az idő orsóján?

Vajon mi tudunk ilyen szeretetet adni?

Készítettem egy papírmaché könyv-dobozt, amiben kirándulások emlékeit, belépőjegyeket, meg mindenféle ilyen fontos dolgot őrzök ... és mindig emlékeztet az előbbi történetre.



Hozzávalók:

- papírmaché könyvdoboz (Hobbyművész),
- ekrü, világos- és sötétebb barna akrilfesték (Kreatív Hobby),
- dekupázspapír, vagy régi fotó,
- kétfázisú "hagyományos" repesztőlakk (Pentart márka - Kreatív Hobby),
- „Alles Patina” (Rayher Kreatív Centrum) + sötétbarna akrilfesték
- selyemszalag,
- kis szivacsdarab,
- nátron-papír (Winkler Iskolaszer),
- Pálma Fa Expressz ragasztó (polyvinylacetát alapú ragasztó, vizes bázisú, bárkácsáruházakban kapható),
- csomagolópapír a doboz béleléséhez,
- dekupázsragasztó,
- fényes, vagy matt lakk a befejezéshez






Elkészítés:

1 Alapozzuk le a könyvdobozt az ekrü színű festékkel. Hagyjuk szobahőmérsékleten megszáradni. Ne használjunk túl vizes, hígított festéket! Mikor már megszáradt annyira, hogy nem ragad a külső része, azonnal kezdjük el préselni nehéz könyvek alatt (falap + könyvek), hogy ne vetemedjen meg.

2 Vágjuk ki a középső mintát és próbáljuk a helyére.

3 A szivacs segítségével a könyv előnyomott dombormintájára fessünk kevés sötétebb barna festéket. Ha nagyon túlmennénk a mintán, ezt ecsettel javítsuk.

4 Ragasszuk fel a mintát.

5 Szabjuk ki a belsejéhez a nátron-papírt (a nátronlúggal kezelt papír szálai nagyon erősek, akár tépni is elég nehéz. Ez a papír bordázott, tehát csak egyetlen irányban nyúlik és „megtartja” a fölötte lévő felületet, jelen esetben a papírmaché dobozt.) és a csomagolópapírt. A Pálma Fa Expressz ragasztó és kevés víz elegyével ragasszuk fel a nátron-papírt a doboz belsejébe, majd ha megszáradt, fölé a csomagolópapírt. Száradáshoz mindig tegyük prés alá. Az a legjobb, ha két réteg nátron-papírt ragasztunk fel, úgy, hogy a bordázatuk egymásra merőleges legyen.

6 Kenjük be az egész külső felületet a repesztőlakkal (1. + 2.-es fázis).

7 Az „Alles Patina”-ból és a sötétbarna akrilfestékből nyomjunk ki egyenlő arányban egy tálkára (nem fog sok kelleni, pl. babszemnyi) és keverjük össze. Az adalékanyag hatására a sötétbarna akrilfesték patinaként fog viselkedni, tehát, szépen bele tudjuk dörzsölni a repedésekbe. A fotón, az arcnál vigyázzunk, mert ha ide sok patina kerül, nagyon sötét lesz.

8 Végül lakkozzuk le, majd a doboz oldalára ragasszuk fel a szalagot.

*** *** ***

Kis ajándékhoz elkészíthetjük az alábbi dobozt is, azaz hármat:
A dobozok tetejére József Attila: Tedd a kezed… c. versének egy-egy versszakát ragasztottam.








Hozzávalók:

- 3 db.egymásba tehető háncs doboz,
- barna pác,
- dekupázsragasztó,
- gyertya,
- a vers egyes versszakai, kinyomtatva,
- vizes bázisú befejező lakk

Elkészítés:

1 Pácoljuk le kívül-belül a dobozokat – de előtte olvasd el a FONTOS! c. bekezdést. Ha nincs kéznél pác, hígítsunk fel kevés sötétbarna festéket vízzel, és ezzel fessük le.

2 A kinyomtatott versszakokat égessük körül a gyertyával. Ezt lehetőség szerint a kád fölött végezzük, amiben egy lavór víz is van, ha szükség kenne rá… Ne gyújtsuk meg a papírt, csupán parázslani hagyjuk! (Ha ráfújunk, azzal élesztjük a tüzet, nem eloltjuk!)

3 A szokásos módon ragasszuk fel a papírt.

4 Száradás után lakkozzuk le a dobozokat és tegyük őket egymásba.

FONTOS!

A háncs dobozok (is) megszívják magukat festékkel, páccal, ezért mielőtt lefestenénk, a doboz fedelének peremét belülről nagyon jól meg kell csiszolni! Ha ezt kihagyjuk, lehet, nem tudjuk többet rátenni a fedelet, vagy ha egyszer rá is tettük, később nem vesszük már le!

Íme a vers, hogy ne kelljen keresni:

Tedd a kezed
homlokomra,
minta kezed
kezem volna.

Úgy őrizz, mint
ki gyilkolna,
mintha éltem
élted volna.

Úgy szeress, mint
ha jó volna,
mintha szívem
szíved volna.

*** *** ***
Tavaly a páromat egy olyan dobozzal leptem meg, ami a kedvenc időtöltéséhez, a legyezőhorgászathoz kötődik. (Amikor régebben megkérdeztem, hogy ez meg milyen horgászat, csak annyit mondott, hogy Brad Pitt is így horgászott valamelyik filmjében. Persze, rögtön tudtam…)



*** *** ***

Nagy divat előételként csak egy-egy falatnyi finomságot felszolgálni. Egyes éttermekben különlegesen szép kiskanálba teszik, máshol picike tálkára.

Ilyen kis „tálkát” készítettem, égetett kerámiából vannak. Bevontam szalvétával, a szélét körbefestettem arannyal, majd 3 rétegben lelakkoztam. Leveses ételt ne tároljunk benne, de pár percre nyugodtan beletehetjük a finom falatot az esti vacsorához.






*** *** ***

Üzenet írásához készítettem ezt a kis lapot, préselt falemezből. Sötétbarna és arany festéket használtam, valamint sablont és struktúrpasztát. Ha nem lakkozzuk le, gyakorlatilag bármivel írhatunk rá.


*** *** ***


Idézetek Valentin-napra


Emlékszel-e még erre? Lángoló fejjel,
lángoló karral, lángoló lábbal
rohantál az éjszakába, kigyújtva az eget,
gyalog és kocsikon, a találka helyére,
sokkal előbb, mint ő jöhetett volna.
Mégis jobb volt ott. Égni, egyedül is,
mint eleven fáklya. Ott valami érzett
belőle, ígéret, az a jó jövendő,
mely majd eljön oda s a semmiség, üresség,
minden, mi körülvett, az idegen világ is
Ő volt már. Ott volt már az ő távolléte.
(Kosztolányi Dezső: Szerelem)

Mit nem adnék érte, ha emlékeznék arra, hogy egyszer azt mondtad nekem, szeretlek, és hogy nem alhattam el hajnalig szívszakadva és boldogan.
(J. L. Borges)

Dicsértessék a szerelem, amelyben nincs birtokló és birtokolt, mert mindkettő önként adja magát.
Dicsértessék a lázálom, mert megtudjuk tőle, hogy poklot is teremthetünk.
Aki a folyóhoz indul, a Gangeszhez indul.
Aki a homokórát nézi, egy birodalom pusztulását látja.
Aki tőrrel játszadozik, Caesar halálát jövendöli.
Aki alszik, olyan, mint minden ember.
A sivatagban láttam a frissen faragott ifjú Szfinxet.
Semmi sem olyan régi a nap alatt.
Minden először történik, de minden mindörökre.
(J. L. Borges)

Ott vársz mindenütt,
Hol léptem viszi az idő.
(Elina Vaara)

Arcunkat csak a másikéban látjuk, mely visszatükrözi a miénket.
(Pierre Wolff)

milyen szél emeli, s merre emelkedik
a súlytalanság állapotában a lélek?
(Váci Mihály)

Valami verdesett benn,
Láz, vagy hajdani szárnyak?
(Pablo Neruda)

Szárnyaink legyűrik a vonzást.
Isten velünk.
Ablak-könnyeink rézsút robogtak,
eltűntek.
Emelkedünk.
(Szécsi Margit)

Szárny nélkül élni nem lehet.
(Weörös Sándor)

Ki vagy te? Ki vagyok én? Újra felettünk lebeg ez a fanyar dallam, pulzusunk gyorsabb, szemünk fényesebben csillog, és egyéni létünk minden esztelensége, amely nélkül életünk sivár és gyászos lenne, újra kezdődik.
(Virginia Woolf)

Ki tudná azt kiszámítani, hol tér haza az ember (…), milyen kanyargós utat választ, mert akkor éppen az a kedve, cipeli a legegyenesebb úton a terhét, már nem emlékszik, merre jött a legboldogabb napján, amiről akkor még nem tudta, hogy az lesz.
(Panek Zoltán)

Van perc, amelybe belefér
Minden perc, mely utána jő,
Perc, amely több, mint egy ledér
Perc – amely maga az idő.
(Szabédi László)

Szeretni valakit annyi, mint átvilágítani.
(Victor Hugo)

A szerelem ideje ez? Vagy csak egy nagy, lélegzetük fogytáig tartó vágtatás vágya? Nem tudják. Még a szemük se nyílt ki, mikor fogságba kerültek. Semmit nem ismernek a végtelen homok szabadáságból…
(Exupéry)

Aztán egy vadgalamb repült ki az erdőből. S mert először voltam szerelmes, megalkottam egy kifejezést – egy verset a vadgalambról, egyetlen kifejezést, mert lelkemben valami rés nyílt, egyike azoknak a hirtelen támadó, áttetsző pillanatoknak, melyeken átnézve mindent megláthatunk.
(Virginia Woolf)

Rejtve ragyogsz bennem, mint a tűz,
Mely feketén alszik a szénben.
(Szabó Lőrinc)


Photobucket

Ha nem jön az ihlet ...


Velem már nem egyszer előfordult, hogy annyira szerettem volna dekupázsolni, leültem az asztalomhoz – de nem jött az IHLET! Vártam, vártam, mígnem rá kellett jönnöm, hogy hiába várok! (Ha mégis nekifognék, garantáltan rontott darabokat készítenék.)

Az a legjobb, ha ilyenkor hagyom az egészet…

Van, hogy mégis át kell lendítenem magam ezen a helyzeten, ugyanis – mondjuk – egy megrendelővel elég nehéz megértetni, hogy azért nem készült el időben az ajándékba szánt tárgy, mert nem volt ihletem…

Nekem bevált az a módszer, hogy lekapok néhány könyvet a polcról, bevackolom magam a kedvenc helyemre és egy nagyítóval felszerelkezve, csak úgy, nézegetem a képeket és jegyzetelek.

Megnézem milyen színeket használtak, melyik a domináns és melyek a kiegészítőek, illetve, hogy milyen színeket használtak egyáltalán együtt, hogyan helyezték el a felületen és milyen jellegű mintákat használtak, kilép-e egy-egy elem a síkból, milyen érdekesebb „megoldások” vannak rajta (pl. lábak, zár, vagy egyéb díszítőelemek), régi, antik darabok esetében hol vannak a kopások, használatból adódó elszíneződések, milyen repedezések jelentek meg rajtuk.

Ez utóbbi tapasztalat már csak azért is jól jön, mert segít abban például, hogy a megfelelő repesztőlakkot válasszuk ki!







A „Régiségek” és a „Stílusok és formák” c. könyvekkel szoktam kezdeni. Ez utóbbi különösen tanulságos, mert sorra véve az izmusokat, számos példát vonultat fel a korra jellemző tárgyakból, de találunk benne tapéta- és textilmintákat is, valamint bútorokat, fém, üveg, kerámia és porcelán használati tárgyakat.

Sőt, találunk benne egy, a XVIII. században dekupázs-technikával készített bútort is, amit persze ekkor még másképp neveztek – lacca povera-ként emlegették.



Az Umberto Eco szerkesztette „A szépség története” c. könyv egy igazi, nagy utazás. Nem művészettörténeti enciklopédia, hanem az ókortól kezdve „bemutatja mennyire sokféle módon fogták fel a természet, a virágok, az állatok, az emberi test, a csillagok, a matematikai viszonyok, a fény, a drágakövek, a ruhák, Isten és az Ördög SZÉPSÉGÉT. (…) Milyennek érezhették az egyszerű emberek, a társadalom számkivetettjei, az utca emberei.”

Gazdagon illusztrált, lelket melengető könyv! (Meg egyébként is, Umberto Eco nagyon szerethető!)


Kepes György „A látás nyelve” c. könyvének nem tudom, hogy van-e újabb kiadása, ezt még jó pár éve vettem antikváriumban. A magyar származású művészetteoretikus és festőművész könyve 1944-ben jelent meg Chicagóban és nagyon olvasmányos stílusban taglalja a modern vizuális nyelv kérdéseit. „Úgy látunk, ahogyan a festők, szobrászok, építészek (…) tanítanak bennünket.” - vallja.






A „Forma művészete” az Arts and Crafts megjelenésétől (1850, Anglia) napjainkig taglalja a főbb stílusokat és mozgalmakat.

Olvashatunk még az esztétikai mozgalomról, a japonizmusról (!), az art nouveau-ról, a modernizmusról, egészen az 1980-as évek végén Franciaországban megjelent dekonstruktivizmusig. A kiadvány felsorolja a legfőbb stílusjegyeket és alapvető tudnivalókat és mindezt számos példával illusztrálja.

A többi könyvet csak felsorolás szintjén említem meg, de ha kellő nyitottsággal lapozzuk fel őket, találunk bennük olyan ötletet, amely átsegít az IHLET nélküli pillanatokon.







Photobucket

2010. február 1.

A megrepedt tál története


Amíg egy üvegtányérokról szóló munkafüzetet készítettem, eszembe jutott egy kedves történet egy megrepedt porcelán tálról, amely a Cseresznyefa utca 17-ben állt, a kandalló párkányán.

Ebbe a házba szállt alá csodás papagájfejes ernyőjén Mary Poppins Jane-hez, Michael-hez és az ikrekhez.

Egyik délután Jane mérgében a faliórához vágta a festékesdobozát, ami innen visszapattanva a finom porcelán tálnak ütődött. A tálon hosszú repedés futott végig.

„Jane nagy meglepetésére azt vette észre, hogy az egyik festett kisfiú elejtette a gyeplőt, lehajolt, és most két kézzel szorongatja a térdét. A másik kettő megfordult, és részvétteljesen nézi.

- De hiszen... - kezdte Jane félig magának, félig az ismeretlen hangnak - én ezt nem értem. - A fiú a tálon felemelte fejét, és Jane-re mosolygott.

- Nem érted? Gondolom. Észrevettem, hogy te meg Michael gyakran a legegyszerűbb dolgokat sem értitek, igaz?

És nevetve a testvéreihez fordult.”


Egy erős kéz megragadta Jane-t és húzta-húzta a tál felé, át a repedésen, amíg Jane egy fákkal szegélyezett réten nem találta magát. Énekelve eredt futásnak a kisfiúkkal, át a réten, az erdő felé.

„Futottak a lovacskák, húzták magukkal Jane-t, egyre távolabb a gyerekszobától.

Jane egyszer csak pihegve megállt és hátranézett; nézte a nyomot, amit a pázsiton hagytak. A mező túloldalán a tál peremét látta. Egészen kicsinek látszott, és nagyon-nagyon távolinak.”
(…)
„Most már az égerfák sűrű lombjának sötétjében húzták magukkal Jane-t. Lábuk alatt zörgött az avar, olykor hangos szárnycsattogással galamb rebbent ágról ágra. William vörösbegyfészket mutatott Jane-nek az ágak között, Everard meg letört egy zöld leveles gallyat, és koszorút font Jane feje köré. De akármilyen barátságosak voltak is, Jane félt, remegett, és csak akkor lélegzett fel, amikor kiértek az erdőből.

Jane borostyánnal befuttatott hatalmas kőházat pillantott meg. Még soha életében nem látott ilyen régi házat, és úgy érezte, mintha a ház fenyegetően feléje hajolna. A lépcső két oldalán egy-egy kőoroszlán lapult, mintha ugrásra alkalmas pillanatot lesne.

Jane megremegett, amikor a ház árnyéka ráesett.

- Nem maradhatok sokáig - mondta kényelmetlenül. - Késő van már.”

A kandalló mellett dédapó ült, aki már nagyon várta Jane-t:

„- Itt maradsz. Itt a helyed, nem máshol. Visszakerültél a múltba, ne feledd! Az ikrek és Michael, de még apád és anyád sem született meg; a Cseresznyefa utca tizenhetes számú házat még meg sem építették. Nem mehetsz haza!”

Jane-t nagyon megrémítette az a lehetőség, hogy lakolnia kell, mert eltörte a tálat és hangosan szólongatni kezdte Mary Poppinst, hogy jöjjön már el érte és szabadítsa ki! Ahogy egyre jobban kiabált, szorosan összezárta félelmében a szemét.

Hagyta, hogy egy kéz megragadja, és magával húzza.

„Kétségbeesetten botorkált a száguldó léptek nyomában, és csukott szemmel is érezte a sötét árnyékot a feje fölött, a nedves földet a talpa alatt.

Mi lesz vele? Hová, jaj, hová viszik? Ó, bárcsak ne lett volna olyan mérges!


Az erős kéz egyre húzta, és Jane napfény melegét érezte az arcán, és egy éles fűszál horzsolta a lábát, ahogy továbbvonszolták. Azután hirtelen két erős kar - mintha vasból volna - zárult össze körülötte, felemelte, és meglendítette a levegőben.”
(…)
„A két kar, amely oly szorosan ölelte, Mary Poppins karja volt, és a láb, amelyet Jane oly dühösen rugdalt, Mary Poppins lába.

- Jaj! - hőkölt vissza Jane. - Maga volt az, Mary Poppins?! Azt gondoltam, nem hallotta, hogy hívtam! Azt gondoltam, örökre ott tartanak. Azt gondoltam...

- Némelyek - jegyezte meg Mary Poppins, és gyengéden talpra állította Jane-t - túlságosan sok mindent gondolnak, annyi bizonyos. Töröld meg a szemedet, kérlek!

Kék zsebkendőjét Jane kezébe nyomta, és nekiállt ágyazni.

Miközben a nagy, kék zsebkendővel törölgette szemét, könnyáztatta arcát, Jane körülnézett a jól ismert szobában. Ott van a foszlott szélű szőnyeg, ott a játékpolc és Mary Poppins karosszéke. Jane-t meleg biztonságérzettel töltötte el és megvigasztalta ez a látvány. Hallgatta az ismerős zörejeket, ahogy Mary Poppins tett-vett, és lassan elült a rémülete. Elöntötte a boldogság.

„Nem is én voltam az, aki olyan dühös volt - mondta magában. - Egészen biztosan valaki más volt!”






És csak ült ott, és azon törte a fejét, ki is lehetett az a Valaki Más...

- Egyszerűen képtelenség! - morgott egy kicsit később Michael, amikor Jane elmesélte kalandját. - Hiszen bele sem férsz a tálba!

Jane elgondolkodott. Amint elmesélte a történetet, valahogy ő is képtelenségnek tartotta.

- Lehet - ismerte be. - De akkor egészen valóságosnak látszott.

- Azt hiszem, csak kigondoltad. Te mindig mindenfélét gondolsz - mondta kissé gőgösen Michael, mert ő aztán sosem gondolkodott.

- Ti, meg a gondolataitok! - mondta haragosan Mary Poppins; félretolta őket, és ágyacskájukba rakta az ikreket. - Most pedig - vetette oda, amikor már jól betakargatta Johnt és Barbarát -, talán nekem is lesz egy-két nyugalmas percem.

Kihúzta kalapjából a tűket, a kalapot pedig visszarakta a papírzacskóba. Kikapcsolta aranyláncát, és gondosan betette a fiókba.





Azután kibújt kabátjából, kirázta, és felakasztotta az ajtó mögötti fogasra.

- Nini, hova lett az új sálja? - kérdezte Jane. - Elvesztette?

- Nem veszthette el! - mondta Michael. - Amikor hazajöttünk, még rajta volt. Láttam!

Mary Poppins rájuk förmedt.
- Lennétek szívesek a magatok dolgával törődni?! Az enyémet meg bízzátok rám!

- De hiszen én csak segíteni akartam... - kezdte Jane.

- Tudok én magamon segíteni, nagyon köszönöm! - mondta Mary Poppins, és szipogott.





Jane odafordult Michaelhoz, hogy összenézzenek. De ezúttal Michael volt az, aki ügyet sem vetett rá. Bámult a kandallópárkányra, mintha nem hinne a szemének.

- Mi az, Michael?

- Mégse csak kigondoltad! - suttogta a kisfiú, és odamutatott.

Jane felnézett a kandallópárkányra. Ott hevert a finom porcelán tál, végigfutott rajta a repedés. Ott volt a mező, ott volt az égerfaerdő. És ott volt a három lovacskázó kisfiú is, kettő elöl, egy meg mögöttük futott az ostorral.

Hanem - a kocsis lábára valaki apró, fehér zsebkendőt kötött, a pázsiton meg, mintha valaki futtában vesztette volna el, egy piros-fehér kockás sál hevert. És az egyik végén nagy, fehér címke, rajta pedig a monogram: M. P.

- Hát ott vesztette el! - mondta Michael, és bölcsen bólogatott. - Mondjuk meg neki, hogy megtaláltuk?

Jane körülnézett. Mary Poppins épp a kötényét gombolta, és olyan arccal nézett maga elé, mintha az egész világ megsértette volna.

- Inkább ne - suttogta Jane. - Azt hiszem, tudja.

Jane egy pillanatig csak állt ott, bámulta a repedt tálat, a csomóra kötött zsebkendőt meg a sálat.

Azután vadul átszáguldott a szobán, és a suhogó-ropogó kötényes alak nyakába ugrott.

- Jaj! - kiáltott Jane. - Jaj, Mary Poppins! Sohase leszek rossz többé!

Halvány, hitetlen mosoly villant meg Mary Poppins szája sarkában, ahogy kisimította köténye ráncait.”



Ezért is jó néha elővenni pár „kedves” mintát (csak úgy „kedvesnek” hívom őket magamban), mert amíg velük dolgozunk és belevágunk az ollóval a papírba, mi is átléphetünk egy ilyen repedésen a teremtett világunkba és a készülő tárgynak nem csak díszítést adhatunk, hanem lelket és történetet is, a közös történetünket.

(Az idézetek P. L. TRAVERS: A CSUDÁLATOS MARY VISSZATÉR c. könyvéből valók, Wiesner Juliska 1937-ben megjelent szövegének felhasználásával fordította Borbás Mária.)

Photobucket