EGY KIS KLASSZIKUS - KICSIT MÁSKÉPP ...

Valentin Napra - modern és elegáns stílusú ajándék

... olykor elég csak egy szó ...

Ötletek Valentin-Napra

Új termékcsalád első darabja: csipkekeret + chipboard

2016. január 21.

20 egyszerű ötlet Valentin Napra


Tudtad, hogy ...

... a magyarországi németek közt Szent Bálint igen népszerű volt, gyakran ábrázolták. Bálint freskója látható ma is Töttös Szent Erzsébet-templomának mennyezetén. Töttös közelében, Bólyban van az egyetlen Szent Bálint tiszteletére szentelt kápolna Magyarországon.

... Finnországban a Valentin napot a „barátság” napjaként ünneplik, melyen képeslapot küldenek vagy kisebb ajándékot adnak át egymásnak azok, akik a másikat szimpatikusnak találják. Ez a szimpátia azonban nem erotikus jellegű.

... Brazíliában június 12-én ünneplik ezt a napot.

... A japán szokás eltér a nyugatitól. Február 14-én a hölgyek csokoládéval ajándékozzák meg imádottjukat, de akár férfi munkatársaikat, ismerőseiket is. Egy hónappal később (White Day) viszonzásként fehér csokoládét kapnak ők ajándékba.
A Valentin nap és a White Day mellett a félszigeten van egy Black Day is: aki február 14-én és március 14-én sem kapott ajándékot, az április 14-én „gyászolja” ezt és jajagmyeont eszik, ami egy fekete szósszal készített tészta.

Mi azonban pár aprósággal készülünk erre az alkalomra!

Ezekből készítettem egy összeállítást, 

2016. január 18.

Stencilkollekció stílusos és modern lakásdekorációhoz


A stilizált nyíl és csiszolt gyémánt minta az idei év egyik nagy slágere!
Ha modern és stílusos lakásdekorációt szeretnél készíteni, az új stencilkollekciónkkal ezt könnyen megteheted.
Különböző jellegű festékeket használva, festhetsz velük textilt (néhány ötletet párnák dekorálására mutatok én is), falat, dobozokat - hiszen a minták többféle méretben is megtalálhatóak egyes festősablonokon.



A festéshez mindenképpen használj áthelyezhető ragasztósprayt, egyébként a festék nagyon könnyen a stencil alá mehet (textil esetében ezt a problémát nem lehet orvosolni)!
Hasonló okok miatt, szivacsecset helyett használj inkább stencilező ecsetet, mert ezzel kevesebb festéket tudsz felvenni egyszerre!








A Re-Kreatív Shopban a vásárlást
már itt is elkezdheted!

Stencil A4-es méretben
"Shine on you crazy diamond"

A "Kosaramba teszem" gomb megnyomásával az itt 
megjelenített terméket közvetlenül a kosaradba tudod tenni

Ha további termékeket is szeretnél vásárolni, 
ezeket a webshop felületén tudod kiválasztani.

2016. január 14.

Tűsarok és festőecset - avagy egy metamorfózis története - 2. rész

Becsukom a kezemben lévő jegyzetfüzetet. Írnom kell egy alapanyag-listát, hogy mi fog kelleni a bemutató foglalkozásra majd Lisszabonban (… de addig még van egy hónap). Továbbá, egy mintadarabot még ki kellene találnom, mert egy új pasztát is be kellene majd mutatni használat közben, ami szép eozinos hatást ad. Ki ne felejtsem az oldószeres lakkot és a fekete akrilfestéket … bár rutinos listaíró vagyok!


A repülőm holnap megy, de az első állomás Torino, onnan megyek tovább négy nap múlva Thessalonikibe.

Jó lenne kisajtolni magamból még egy blogbejegyzést is, de ez vélhetően nem fog összejönni.

A gondolataim megint elkalandoznak.

Szombat délelőtt van. Pakolgatom az újságokat, folyóiratokat a nappaliban és valamiért a kezemben marad egy hónapokkal azelőtt vásárolt német barkács, kreatívkodós folyóirat. Átlapozom és a szemem megakad valamin. Egy egyszerű cseréptálon, amire szalvétát ragasztottak. Hogy mik vannak??? Hirtelen elhatározásból felöltözöm és elmegyek a két létező kreatív hobbiboltból az egyikbe és megveszem a hozzávalókat.


Alighogy hazaérek, éppen csak átöltözöm, máris szétpakolom a "kincseket" az asztalon és hozzáfogok a festésnek, ragasztásnak. Amikor végzek vele, látom én, hogy hagy némi kívánnivalót maga után ... de én csináltam!!! Ebben az egy órában teljesen belemerültem valami újfajta érzésbe. Milyen jó új tapasztalat! Csupa festék vagyok! Ez csodás és felszabadító érzés!

Egy hét múlva egy nagy zacskónyi mindenféle festékkel, pasztával és dekupázspapírral érek haza a boltból. Érzem, hogy ez most egy nagy találkozás ... de hirtelen nem is tudom, hogy a festékekkel-e, vagy önmagammal.

Iszonyú tempóban telnek a napok, hónapok.

Kilenc év. Meg ami előtte volt. Egy pillanatra megáll bennem a szusz. Érzem, hogy készül valami bennem. Ijesztő egy picit. Fáradt vagyok. Friss levegő kell. De ezt hogy magyarázzam el például a szüleimnek? Meg fogják érteni vajon, hogy az állandóságra törekvés helyett a változás állandósága a törvény?

Aztán kilépek az ajtón. AZON az ajtón. Hirtelen nagy a csend.

Tudom, hogy mit szeretnék most, de azt nem, hogy hogyan ...

Hogyan kell a semmiből, nulláról, egy teljesen új, itthon még (akkoriban) javarészt gyerekcipőben lévő területre, mint a kreatív hobbi besétálni? Nos, nem gyaloggalopp!

A kaland a legalsó lépcsőn kezdődik.


A telefon csörgése visszaránt a hőskorból a jelenbe. Az anyukám kérdezi, hogy becsomagoltam-e a bőröndömet ... Nem merem elmondani, hogy több ezer kilométer után a csomagolás már csak egy rövidke rutinfeladat és inkább reggelre hagyom. Egészen picike bőrönddel is el tudok indulni! Azt hiszem, a bőrönd mérete szoros összefüggésben van a megtett kilométerek számával. Először a fél házat magammal vittem, hogy "otthonosan" érezzem magam, de aztán rájöttem, hogy nem ezen múlik.

Korán lefekszem aludni, hajnalban kell kelnem.

A reptér iszonyú zsúfolt, egy csomó fapados járat majdnem egyszerre indul. Viszonylag gyorsan átesem az összes ellenőrzésen. Irány Milano, onnan pedig busszal Torino.

Szorgalmasan végigülöm az összes foglalkozást, ahol az olasz cég az újdonságait mutatja be – festek, ragasztok, gyurmázok, papírt hajtogatok négy napon keresztül, reggeltől estig. Közben azon gondolkodom, hogy én mit tudok majd kihozni a látottakból, amikor nem egy előre elkészített mintadarabot kell másolni. Hieroglifáknak tűnő jegyzeteket és rajzokat készítek – remélem, később is érteni fogom magam …

Az ötödik napon, hajnali fél 6-kor már a Milanoba tartó busz megállójában állok. Pont időben fogok kiérni a reptérre. Az árkádsor alatti kis kávézóban még kérek egy „ristrettot”. Fejben már Thessalonikiben vagyok. Végül majdnem százan jelentkeztek a foglalkozásokra. Ezt a helyzetet már csak helyben tudom majd megoldani … mert 20 főre készültünk … ennyi résztvevővel nem lehet dobozt festeni, dekorálni, a technikákat egyenként mindenkinek megmutatni … túlkiabálni a hajszárítókat (olykor siettetni kell a festékek száradását) … kivárni, amíg a mondandómat, meg a kérdéseket angolból görögre és vissza lefordítják (a múltkor már írtam magamnak egy angol-görög kreatív hobbi szakszavas gyorstalpalót, ezért a tolmácsot olykor kihagytam, egyébként is a kreatív hobbi egy univerzális nyelv …).

A nagy, „Malpensa” (milanoi reptér) feliratú busz közben beáll a megállóba. Valamit magyaráz a sofőr, de elég hiányos az olasz tudásom … nem, angolul nem beszél … Azt azért megértem, hogy most nem fog elvinni, mert valami nem érvényes … nem tudom meg, hogy mi, mert már hallom is a fújtatós-sziszegős hangot, ahogy becsukja az ajtót.

És most …?


Ezer kép és gondolat fut le előttem egyszerre. Leülök a szép, boltíves árkádok alatti kávézó kis kerek asztalához és kérek még egy ristrettot. Viszonylag jól kezelem a váratlan helyzeteket és nem esem pánikba … de ez most súlyos.

Egy egész lavina.

A megbízóm, egy magyar hobbi alapanyagokat gyártó cég, elég sokat fizetett azért, hogy eljöjjek IDE, innen elmenjek ODA, megtartsam a kézműves foglalkozásokat, bemutassam az új alapanyagokat és technikákat. A görögök meghirdették a saját vevőik között a foglalkozást, rekordszámú a jelentkező … én meg nem vagyok sehol … Itt nincs helyettesítés … majd valaki beugrik …

Próbálok fejben visszaszámolni a repülőm indulásától … nagyon necces … 150 kilométert kellene valahogy leküzdenem.

Áthúzom a bőröndömet az út másik oldalára és jobb ötlet híján megkérdezek egy taxist, hogy mennyibe kerülne. Na, az összeget meg sem hallottam!

Egyetlen lehetőségem maradt: a vonat, de ez nagyon kérdéses, mert a milanoi főpályaudvarra érkezik és onnan még egy óra a reptér. Csak pár méterre vagyok a pályaudvar bejáratától. Nincs más választásom. Beállok egy sorba, megveszem a vonatjegyem, többször elmondom, hogy arra a nagyon gyors vonatra kérem … a hölgy lelkesen bólogat. Némi keresgélés után megtalálom a peronom, éppen áll bent egy vonat. Kísérletet teszek arra, hogy értelmezzem a jegyemen szereplő információkat, végül megkérdezek valakit. Még szerencse! Közli, hogy ez a jegy nem a nagyon gyors vonatra van … ami egyébként egy perc múlva indul és éppen mögöttem van. Rohanok a kalauzhoz. Magyaráznám, hogy nekem ide fel kell szállnom, de nem beszél angolul, csak mosolyog. Mivel már minden lehetőségemet elhasználtam, így én is csak mosolygok és felszállok a vonatra. Háromszázzal robogok Milano felé.

Percenként nézem az órámat.

A hatalmas központi pályaudvaron a jegyvásárlás sem egyszerű. Nem merem bedugni a kártyám a jegyautomatába, mert ha bármi, akármi … akkor vége! De látom a kijelzőn, hogy a reptéri vonat 5 perc múlva indul egy szélső vágányról. Már nincs időm jegyet venni, csak futni. Leroskadok egy székbe és kifizetem itt is a büntetést. Előveszem a fülhallgatót, jó hangosra állítom a zenét és hagyom, hogy a Quimby egy kicsit elringasson.


Utolsó pillanatban érem el a repülőt, de igazán csak akkor tudok kiengedni, amikor becsatolom a biztonsági övemet.

Thessalonikiben várnak a reptéren és szerencse, hogy úton a hobbibolt felé megállunk egy tavernánál, mert még nem volt időm enni. Közben átbeszéljük a helyzetet. Új mintadarabokat kell készítenem, egyébként nem tudunk 100 fővel megbirkózni, több turnusban sem. Két percre tudok hátradőlni, amíg megiszom a mustármártásos kagylóhoz felszolgált kis pohárnyi hideg és nagyon száraz görög fehérbort.

Ahogy beérünk a boltba, azonnal nekifogok az új mintadaraboknak. Már majdnem sötét van mire végzek. Bár az élet itt csak este kezdődik … de nem nekem! A vendéglátóimmal még átsétálunk a szomszéd utcában lévő szállodába. Gyorsan berendezem, átrendezem itt a termünket és kikészítek minden hozzávalót az asztalokra.

Lemondom a vacsorameghívást, már nem állok a lábamon …

Végre egyedül maradtam a szállodai szobában! Eldőlök ruhástól az ágyon. Érzem, hogy leragad a szemem, de még haza kellene telefonálnom. Valahogy kibányászom a táskámból a telefont.

„… és milyen napod volt? …”


Hazafelé viharban szállunk fel. Rázza rendesen a gépet a turbulencia. Nem érdekel különösebben, szeretek repülni. Az elmúlt két napban minden tökéletesen jól sikerült. Az ügyfelek elégedettek, az ő vevőik elégedettek, a megbízóim elégedettek. Én meg fáradt vagyok.

Éjfélre érek haza és ezen az éjszakán olyan mélyen alszom, hogy amikor reggel felébredek a saját ágyamban, hirtelen nem tudom hol vagyok. Kell pár pillanat, hogy rájöjjek, itt nekem kell reggelit készítenem, nem csak lemenni a büféasztalhoz (ez az utazásnak azért egy kétségtelen előnye).

Még az ágyban fekve, a következő pillanatban a tekintetem a szoba sarkában álló nagy, lila bőröndre esik. Remélem, mindent beletettem korábban ami három hétre kell, mert most nincs hangulatom pakolni …

Anya hív, hogy rendben megjöttem-e és mikor indul ma a gépem. Hiába gondolkodom, csak annyira futja, hogy valamikor kora délután. „Kislányom, miért nem tudod, hogy pontosan mikor?” „Mindjárt megnézem … tudom én, csak most nem jut eszembe!”

Összekanalazom magam. Gyorsan elrohanok fodrászhoz, de ebédet főzni már nem lesz időm. „Majd vegyél ki valamit a mélyhűtőből!” Meg kellene még valahogy mérnem, hány kiló a bőröndöm, de csak saccolni tudok. Még egy utolsó egyeztetés telefonon a soros vendéglátóimmal. Annyi időm marad, hogy átpakoljam a táskámat: használt beszállókártya ki, következő beszállókártya be, útlevél, pénz, iratok rendben. A taxi előállt, indulhatok.

A kapitány kedvesen üdvözli az utasokat … a várható repülési idő hat óra … kellemes utat! Becsatolom magam, előkészítem a tabletemet filmnézéshez és befészkelem magam az ülésbe. Kérek egy plédet, mert fázom, majd nézem az elemelkedő tájat, aztán az eget, amint a pilóták kanyarodáskor bedöntik a gépet. Álmosító a motorok finom zúgása, ezért megpróbálok szundítani egyet.

Amint kilépek a reptér önműködő ajtaján, mellbevág a forró és párás meleg, pedig már este 11 óra van helyi idő szerint. Egyetlen embert sem látok a kezében táblácskával és rajta a nevemmel … Pár telefon és kiderül, hogy vár ő engem, csak éppen a másik reptéren, ami 80 kilométerre van. Ez eddig jó, mert most még el kell jutnom Dubaiból Abu Dhabiba – ami nem egy ugrás! Másfél óra várakozás után végre megtaláljuk egymást.

Szeljük a kilométereket a nyílegyenes autópályán, körben mindenhol sivatag, itt-ott néhány pálmafa. Megörülök, amikor meglátom Abu Dhabi fényeit. Szeretem ezt a várost.


Majdnem 2 órára érek a szállodába és csak remélni tudom, hogy még kapok valamit enni. Bebújok az ágyba és rendelek egy nagy adag grillcsirkét (arab fűszerekkel), krumplival és egy krémes, omlós csokis sütit. (Akkor már adjuk meg a módját…) A szálloda nincs messze a hobbibolttól, 10 perc taxival, ezért négy órát aludhatok. Királyság!

Az elkövetkező 21 nap úgy telik el, hogy reggel bemegyek dolgozni (foglalkozások, bemutatók, segítség a termékkör kialakításában) és este fél 11-re jutok vissza a szobámba. Benne van három szabadnap, de kint annyira meleg van, hogy ezeken inkább ágyban maradok …

Egyik nap, ebédszünetben, ülünk a bolt helyettes menedzserével a rózsás vászonnal bevont, kényelmes fotelekben és a gyerekkoráról mesél. Szaúd-Arábiában nőtt fel. Próbálom megérteni, próbálom felfogni és elképzelni – de nem tudom. Nem látom magam előtt azt az életet. Közben mosolyog. Megfogom a kezét, mert nem tudok mit mondani. Nem lehet mit mondani.

Amikor megkérdezi, hogy lesz valakiből olyan tréner, mint én … hogy kigondolok új kreatív díszítési, festési technikákat, szabadon utazom a világban, foglalkozásokat tartok egy cég megbízásából … nem is tudom, mit válaszoljak. Így alakult. De ez nem teljesen igaz – hosszú út volt. Összetett …

Mert ahogy ő is, amikor becsukott egy ajtót maga után, kinyílt egy másik.

Mint ahogy én sem, ő sem tudhatta, hogy mi várja pontosan a küszöbön túl.

Egyikünk sem élte át azt az érzést addig, hogy a változás, váltás milyen energiákat szabadíthat fel az élet egy egészen más területén, talán nem is sejtettük, hogy mindez bennünk van.

Mint ahogy ő sem, én sem bántam meg egyetlen pillanatra sem, hogy léptem.

Azt mondják, az élet a komfortzónánkon kívül kezdődik. Van benne valami! :-)

Amikor hazaértem Budapestre, bekereteztem azt a német barkácsolós, kreatívkodós folyóiratot és jól látható helyre kitettem a falra.

Már legalább ketten vagyunk, akik tudjuk, hogy ez a kép mit jelent …

Percek óta próbálom lemosni a festéket a kezemről, pedig egy része már ecsetmosás közben leázott. Módszeresen a helyére teszem a festékes tégelyeket, színek és funkciók szerint sorakoznak a polcokon, hogy bármelyik pillanatban kéznél legyenek, amikor szükségem van rájuk …


Az 1. részt itt olvashatod.



A teljes cikket (1+2 rész) nyomtatható formában innen töltheted le.

Tűsarok és festőecset - avagy egy metamorfózis története - 1. rész

Percek óta próbálom lemosni a festéket a kezemről, pedig egy része már ecsetmosás közben leázott ... Módszeresen a helyére teszem a festékes tégelyeket, színek és funkciók szerint sorakoznak a polcokon. Odáig vagyok az ecseteimért! Szeretem, ahogy a szőrszálak alatt összemosódnak a színek, a végtelen változatosságuk mindig lenyűgöz.


Tovább forgatom az előttem lévő nyers fa dobozt, nézem minden oldalról és próbálom elképzelni, hogy fog mutatni rajta ez, vagy az a minta. Nagyot kortyolok a már kihűlt teámból. Jófajta csend van itt a kuckómban. Otthonosan érzem magam a festékek, ecsetek és ragasztók között. Minden körülöttem lévő darabnak története van. A papírfecniken ötletmorzsák. A jegyzetfüzetek teleírva festési, díszítési technikákkal.

Valamilyen ihletet keresek. Pergetem a nyitott album lapjait és hirtelen megállok az egyik oldalnál. Nézem a megsárgult fotókat, de gondolatban már máshol vagyok.


SZERDA

Egy több, mint tíz évvel ezelőtti decemberi reggelen találom magam. Már csak pár lépésre vagyok a mertóállomástól. Sietek, mert kicsit késésben vagyok. Hideg van, talán mégsem ezt a vékonyabb kosztümöt kellett volna felvennem.

A táskámban babrálok és közben túlmegyek az újságosstandon, de valamiért visszafordulok. Nem tudom mit akarok venni és aligha fogom megtudni, hogy miért pont egy német barkácsolós, kreatívkodós újságra esik a választásom. Soha nem veszek ilyen jellegű lapot. A metrón ülve pár perc alatt végzek is vele, mert igazából egyetlen cikk és fotó sem köt le.

Minek vettem meg? Most még 20 percig bámulhatom az elsuhanó sötét ablakokat!

... Csináld meg ezt vagy azt a karácsonyi díszt saját magad ... érdekel ez engem???!!! ... tényleg ... na, ne már! ... majd veszek valamit készen ... se időm, se energiám ... hogy festék is kell hozzá? Szuper! Mert az egy darab sincs otthon! (Minek lenne???)

A cégnél éppen beesek az első megbeszélésre. A téma: első negyedév (Q1) kommunikációs stratégia. Brainstorming. Egy 800 fős, több részleggel bíró multinál ez nem fél óra.

Ebédidőre végzünk. Visszaülök a gépem mellé és a belső kamerán megnézem, mekkora sor van az ebédlőben, de tűrhető, ezért elindulok. A nagyobb belső folyosón és hallban a falakon a legújabb képzőművészeti kiállítás képei a falakon. Minimalista dizájnú asztalok és székek a sarokban. A hely nyugalmat sugároz és inspiráló, a vibráló színű képekkel. Az ebédlőben kellemes moraj. A mágneskártyámról leolvassák melyik menüsort választottam és máris adagolják. Éhes vagyok.

Holnap sajtótájékoztató. Végig kell hívnom az újságírókat. Késő délután még lesz egy utolsó egyeztetés a résztvevőkkel, ki miről beszél és mennyit.

Hirtelen megszólal a telefonom időzítője - föl kell mennem a vezérigazgató szobájába, mert ott lesz az egyik kollégánk búcsúztatója. Nyugdíjba megy. A cég indulásától itt dolgozik. Terike. Terike önmagában egy intézmény, aki egyetlen egyszer sem felejt el rád mosolyogni. Csak át kellett küldeni e-mailben, hogy melyik tárgyalóba mit szeretnénk kérni, meg mikorra és csodálatos rendben ott sorakoztak a csészék, kockacukrok és teafilterek, na meg a kávés termoszok - az egyik "svéd" felirattal (ebben volt az ihatatlan, gyenge kávélötty ... ). Terike elköltözött vidékre és a vezérigazgató azt kérte, hogy ezen a napon hadd legyen ő a sofőrje, szeretné hazavinni, hogy ne kelljen vonatoznia. Így egy kis koccintás után bepakoljuk a sok-sok virágot a Volvo csomagtartójába és csak nézünk a kikanyarodó autó után. Jó ez a nap ... sok minden miatt ...

Késő estére érek haza. Nem vágyom semmire, csak aludni. Még kipakolom a táskámat, mert reggel nem lesz rá időm. Az ominózus újságot az asztalra teszem, a többi folyóirat tetejére és megpróbálom átverekedni magam "otthoni üzemmódba", ami olykor egy-két órába is beletelik.

Kellene valami agymosós dolog, elfoglaltság ... mert azt aztán sehol nem tanítják, hogy kell ezt csinálni ...


CSÜTÖRTÖK

REGGEL


Az óra csörgésére ébredek. A szokásos reggeli rutin. Próbálom végiggondolni az aznapi teendőket. Zuhanyzás közben a sajtótájékoztatón töprengek - remélem, minden a helyére került és simán lemegy. A gyomrom helyén csak egy gombócot érzek, de azért letuszkolok egy pirítóst.

Nem, nem lehet megszokni, bár korábban azt hittem, hogy a rutin, a jó pár éves tapasztalat oldja a görcsöt. Még hajat kell szárítanom, egyik ujjamon kijavítani a körömlakkot (ez is pont most pattogott le!) és már percek óta állok a szekrény előtt ... Igen, igen ... az a kérdés ... "mit vegyek fel?", mert három helyre kell mennem: délelőtt átadni egy alapítványnak az adományokat (ide valami elegánsan sportos cucc kellene), délben a sajtótájékoztatóra (formális kosztüm) és este a céges karácsonyi partyra (amolyan kisestélyi). Nálam nem működik ez az "előző este kikészítem". Az ágy már tele van ruhákkal, de nem jutok dülőre. Közben vészesen fogy az időm. Betuszkolok pár variációt a kis, kerekes bőröndömbe. Utolsó pillanatban még egy másik pár cipőt is, mert tűsarkúban nem bírom ki a napot. (Erről tudnék mesélni ... amikor a Művészetek Palotájában kisestélyiben, mezítláb rohangáltam a különböző helyszíneink között ...)

Még annyi időm marad, hogy az asztalról összeseperjem a dossziéimat, jegyzeteimet, laptopomat. A sminkes táskámért már az ajtóból fordulok vissza.

Éppen időben érek be. Ahogy rákanyarodok az útra és meglátom az emelkedő tetején álló nem hivalkodó, de mégis monumentális épületet azonnal megnyugszom. Megint bénázok a mágneskártyával és csak többedik próbálkozásra tudom felnyitni a sorompót. A hátsó ajtón megyek be, mert az közelebb van a PR osztályhoz. Gyorsan leszaladok az ebédlőbe egy pohár tejért, és sajnos egy sütinek nem bírok ellenállni. (Otthon javarészt üres a hűtőm, nincs időm bevásárolni ... vagyis kevés útbaeső bolt hajlandó a nyitvatartásával a munkarendemhez igazodni ...)

Átfutom még egyszer a kiküldendő, kiosztandó sajtóközleményt, de nem megy egyszuszra, mert egyfolytában cseng közben a telefonom. Egyik témából esem a másikba: történt-e előrelépés a szkopjei prezentációval kapcsolatban (hja, éppen tegnap derült ki, hogy két rendezvényt szerveztek egymásra ... még nem tudom mit kezdjek a helyzettel), milyen szállodában fog lakni a vezérigazgató (hirtelen azt sem tudom, hogy milyen esemény kapcsán és melyik országban ...ja persze, a vitorlásverseny, ami globális szponzoráció, föl kell hívnom a svédeket). Éppen eldöntöm, hogy öt percig nem veszem fel a telefont, de a vezérigazgató-helyettes hív, hogy kiment-e a cég újévi koncertjére a meghívó egy bizonyos embernek (így visszaülök a gépemhez és kibogarászom az információt a listák tengeréből).

Indulnom kell, mert át kell érnem a város másik végébe, de előtte még átnézem gyorsan az olvasatlan e-maileket. Az egyiken megakad a szemem. Na ne!!! A sajtóközleményben meg kell változtatni valamit - áll a svéd anyacég levelében. Próbálom telefonon elérni a szakfordítót, mert az angol nyelvű távközléstechnikai szöveg magyarrá varázsolását nem rázom ki a kisujjamból - de nem veszi fel. Megkönnyebülésemre a témáért felelős kollégám bent van, gyorsan átrohanok hozzá a másik épületszárnyba. (Milyen jó, hogy nem tűsarkúban vagyok ...) Viszonylag hamar végzek, de a változtatásról még tájékoztatnom kell a vezérigazgató-helyettest - mégis csak ő tartja a sajtótájékoztatót ... Már nincs időm levelet írni.

Még gyorsan kiaggatom a bőröndből a ruháimat a kis raktárunkba. Az esti blúzom otthon maradt ... mindegy, majd megoldom valahogy ...

Közben, telefonnal a fülemen, próbáljuk betuszkolni az adományokat a csomagtartóba (az alapítványt is fel kellene hívnom, hogy pár percet kések). A levegőt kicsit kapkodva olvasom be a vezérigazgató-helyettesnek a változtatásokat, míg a metsző decemberi hidegben ráfagy a kezem a papírlapra.

Indulás előtt beugrom a fürdőszobába egy sminkigazításra. Még ez is ...!!! Az asztalomon felejtettem a mágneskártyámat, így viszont nem tudok innen visszajutni. De éppen időben érkezik valaki, hogy beengedjen ...

Még csak reggel fél 10 van ...

Leszállítom az alapítványnak az adományokat, szolidan ünnepélyes keretek között átadom, majd beugrom a szomszédban lévő bevásárlóközpontba venni valami használható blúzt estére. Hamar rájövök, hogy ez nem lesz egyszerű: egy) nem ismerem a helyet, gőzöm sincs melyik boltba menjek be, ezért egyik után megyek a másikba, kettő) az első négy butikban közlik, hogy nem árulnak ekkora méretű ruhákat, próbálkozzak az XXL boltokban (csak megjegyezném, hogy 44-es méretről van szó), ezért az ötödikbe már azzal a nyitókérdéssel megyek be, hogy van-e bármi ebben a méretben. A kifejezetten önbizalomnövelő vásárlás után rohanok vissza a céghez.


DÉL

Éppen visszaérek az asztalomhoz, amikor kiderül, hogy a soronkövetkező év végi sajtófogadást új helyszínre kell áttenni, de tartalmilag is javításra szorul. Már majdnem kimentek a meghívók ... de most egyszerűen nincs időm ebben elmélyedni, mert el kell indulnom a mostani sajtótájékoztató helyszínére.

Gyorsan átöltözöm, a formális munkaruhába :-), befejezem a reggelimet és átfutom az újabb e-maileket (... csak most ne akarjon tőlem senki semmit! ...) és a kivonatolt sajtófigyelést, hátha van olyan téma terítéken, amibe az újságírók belekérdezhetnek, pl. léptek-e valami olyat a globális versenytársak az elmúlt 24 órában, amire nekünk reagálnunk kellene, ha kérdezik. (Na mert ha van, akkor még lehet kérnem kell egy hivatalos állásfoglalást a cég svédországi központjából ... és ezt a sajtótájékoztatót tartók tudomására is kell hoznom.)

Úton a szálloda felé átvillan az agyamon, hogy lemondtam-e az esti színházat, vagy csak akartam?

Közben megszólal a telefonom, az egyik nagy ügyfelünk kommunikációs osztályáról hívnak, hogy a minap (egy nagyobb ünnepség keretében) átadott homokszobor bizonyára szállítás közben megsérült, mert úgy néz ki, mintha letört volna belőle egy darab. Lázasan próbálok visszaemlékezni ... de az egész üvegbúra alatt volt és nem csak egy egyszerű homokvár ... és volt benne egy olyan rész, ami úgy nézett ki, mintha leomlott volna ... pedig dehogy. - Utánanézek, mindjárt visszahívlak! Felhívom a szobrászművészt, aki elmagyarázza a gyártási technológiát, a szobor törhetetlen. Visszahívom a kommunikációs osztályt, mindenki megnyugszik.

A rendezvényteremben minden a helyén, a mikrofonok működnek, a technika működik, a regisztrációs asztalt beüzemeljük, pogácsák a könyöklőasztalokon ... a vendégek sorra érkeznek ... kezdhetünk!

Még van pár percem és addig az előtérben leülök egy székre. Ilyenkor mindig az a hasonlat jut eszembe, amikor a repülőgép megáll egy pillanatra indulás előtt a kifutópályán, és ha megvan a felszállási engedély, érezni, ahogy a pilóták felkapcsolják a lóerőket és az a hatalmas gép nekilódul. Nem tud már megállni. Hát, ilyen egy rendezvény is, egyszer csak önálló életre kel ... Minden rendezvény csapatmunka és aki ebben részt vesz, egy szeletét és az egészét is a magáénak érzi. Van egy olyan pont, ahol "el kell engedni" a rendezvényt, mert már nincs lehetőség szervezésben sokat hozzátenni ... Ez a gombócos érzés. Nincs az a rutin, hogy ne kérdőjelezd meg százszor önmagad ebben a pillanatban ...


ESTE

A cégnél már ünnepi a hangulat, mindenki az esti karácsonyi partyra készülődik. A fürdőszobai tükröknél tolongás van, ahol minden évben megállapítjuk, hogy a fények itt tényleg nem alkalmasak sminkeléshez. Sokféle parfüm illata keveredik a levegőben. A flitterek meg-meg csillannak, ahogy a lányok jönnek-mennek. Az irodák lassan kiürülnek, már mindenki elindult a helyszínre.

Még az asztalomnál ülök, teljes díszben, kisestélyiben, tűsarkúban és egy szöveget próbálok értelmezni. Magyarul sem érteném, nemhogy angolul!!! Holnap ki kell adni egy globális sajtóközleményt. Ebben a pillanatban még olyan távolinak tűnik a következő nap!

Sikerül elérnem telefonon az egyik kollégámat ("Biztos, hogy ezt most, ebben a pillanatban akarod? Nem ér rá esetleg holnap?), aki végül elmagyarázza a technikai részleteket olyan konyhanyelven, hogy én is megértsem. Majd nagy levegőt veszek, a klaviatúrám mellé húzom a vezetékes telefont és a belső vonalon feltárcsázom a svédországi PR irodát. Készen állunk? Mert ha igen, akkor bekapcsolom a beszélgetésbe a vezérigazgatónkat. Hívom, de kiderül, hogy már autóban ül. Bedugom a headsetet a másik fülembe, így mindkettőre jut egy-egy telefon. Szavanként végigmegyünk a mondatokon, megpróbálom mindkét fél megjegyzéseit beleírni a szövegbe és közben elérni, hogy ne egyszerre beszéljenek ... de mindenki siet. Holnap még jóvá kell hagyatni és lefordíttatni magyarra. Zúg a fejem, amikor egy óra múlva bontom a vonalakat. Kinézek az ablakon, szállingózik a hó és ettől olyan békés lesz minden.

Még odébb tolok pár dossziét (most látni sem akarom őket!) - az egyik a svéd koronahercegnő látogatása (a titkárságával a lépcsőn fölmenés protokollját is egyeztetnem kellett), a másik egy 800 fős szakmai nap tematikájának összeállítása (ez megszámlálhatatlan "meetinget" jelent), a harmadik egy esettanulmány prezentáció az "integrált kommunikációról", amit majd valamelyik főiskolán kell elmesélni, a legalsó pedig a kultuszminiszter meghívása a cég képzőművészeti galériájának egyik megnyitójára (ez végül elég vidámra sikerült, mert egy korábbi munkahelyemen évekig dolgoztunk együtt és amikor megérkezett, a protokollt átírva, a "fogadóbizottság" előtt hozzám jött oda ... igaz, ez nem egy hivatalos látogatás volt és az ajtóban történt, ahol én vártam ... de azért később el kellett magyaráznom a vezérigazgatónak ... ) 


Végre odaérek a karácsonyi partyra, halkan lépdelek el az asztalunkig, a színpadon éppen Dés László játszik a zongorán és most annyira nagyon jó hallgatni ezt a zenét ... Nagy utazás ... fáradtnak tűnsz ... mintha nem a régi volnál ... hol van a tűz? 

Mit mondhatnék? Ez tényleg egy nagy utazás!

A cikk folytatása:




A teljes cikket (1+2 rész) nyomtatható formában innen töltheted le.

Esküvői virágdísz és panel idézettel

Esküvői dekorációnak, üdvözlő panelnek, de akár ajándékba is elkészítheted ezt a kőhatású virágdíszt.


A szöveget transzfer-technikával viheted fel a panelre.
Az elkészítésének menetét elolvashatod a hírlevelünkben, amelyet a Re-Kreatív Shop vásárlói részére küldünk ki.
(Ellenőrízd a levelezőrendszered spam mappáját is, hátha oda érkezik...)






Transzfer oldat
A Megvásárolom gomb megnyomásával az itt 
megjelenített terméket közvetlenül a kosaradba tudod tenni
a Re-Kreatív webáruházban.
Ha további termékeket is 
szeretnél vásárolni, 
ezeket a webshop felületén tudod kiválasztani.






2016. január 12.

Kakaós üveg transzfer technikával


Azt hiszem, kakaóból nem lehet eleget inni, így nálam ez az üveg nagyon frekventált helyen van ... minta ahogy az erre emlékeztető tábla is.
Dekupázs- és transzfertechnikával készültek.



TRANSZFER OLDAT
A használatáról itt olvashatsz.


2016. január 8.

Rusztikus konyhai dekoráció csipkés rozsda hatással

Folyamatosan bővülő kreatív csomagjaink legújabb darabja: csipkés keret chipboarddal.
Két változatban vásárolható meg: fekete és fehér csipkekerettel, hogy minél többféle alapanyaggal díszíteni lehessen.


A fekete kerethez használhatsz viaszpasztát, rozsda effekt port, folyékony fémet, metál színű médiatintát (pl. arany, vagy ezüst), pigmentport, vaspasztát, füstfóliát, stb.
A fehér színű kerethez: patina effekt port, médiatintát, alkoholos üvegfestéket, bármilyen akrilfestéket (matt, metál, gyöngyház), antikoló pasztákat, vagy bármit, ami a világos szín fölött használható.

A prémium minőségű chipboardok bármilyen technikával díszíthetőek - de először minden esetben alapozó festékkel le kell kenni mindkét oldalát (így nem fog megvetemedni!).




A "Csipkés keret 1 + chipboard" csomagot 




2016. január 3.

Ünnepek után is: fekete-fehér-arany

Csak azért mert vége van az ünnepeknek, nem kell feltétlenül lemondani a csillogásról!
A fekete, fehér és arany nagyon szép kontrasztot adnak így együtt: ha kell modern, ha kell hivalkodó, vagy éppen visszafogott - szóval, tág teret engednek a stílusos lakásdekorációnak, de kenhetjük a körmünkre is ... :-)





via pinterest.com